2010. november 22., hétfő

Önképzés, Tanulás, Továbbképzés! Szükséges Ez?!

Biztos az, hogy tanulni kell?

Hát bizony még pár éve én is azt gondoltam eleget tanultam már. Elég ha a műveltségemet pallérozom. Aztán kiderültek bizonyos személyes félreértések.
Az egyik bizony nem tanultam eleget. Sohasem tanulhat az ember eleget, hiszen minden annyit változik. A másik pedig az, hogy az amit én műveltségnek hittem, az a tájékozottság, és lexikális tudás. Műveltséggé akkor válik, ha használni is tudja az ember a minden napokban amit megtanult. Mit tettem én erre? Riadót fújtam, és hajrá tanultam újra. Csak most már nem az iskolapadban. Kizárólag használható tudást szívtam magamba, hiszen nyílt titok, amit a suliban tanítanak, annak 25%-a az alkalmazható tudás.

Én most ezen a blogon kizárólag alkalmazható tudásokat mutatok. És, hogy ne kelljen az előző bejegyzéshez visszatérni szerepelnek ebben a bejegyzésben is.

Internet marketingoktatás ingyen, amelyen már több mint 5500.-an veszünk részt. Nagy hatékonyságú szuper.
SILIHOST - Tárhely-szolgáltatás, domain regisztráció és Internet-marketing
támogatás a NASÁ-nál is üzemelő, sebességrekorder ALTIX szuperszámítógépen.
SILIHOST
tárhely-szolgáltatással, domén-regisztrációval és az Internet-
marketing célok megvalósításához szükséges háttér-támogatás
biztosításával foglalkozik. Autoresponder.

A Mira Consulting Kft. domain név regisztrátora és tárhely szolgáltatója a Silihost Kft. A SILIHOST a világszínvonalú szolgáltatásai mellett díjmentes internet marketing távoktatással is az Ön rendelkezésére áll!

Villámgyors
tárhely-szolgáltatás a Silihosttól

http://silihost.hu/autoresponder.html?csucsmaria58

Ha nem sikerül a linkeket megnyitni, másold be a keresőbe.

http://www.sikercentrum.com/

Ez egy olyan oldal, amely ha kell, segít abban, hogy akár az eltemetett múlt feltárásával, megnyugvást találva élj a ma örömeinek, és építsd a jövő sikereit, boldogságát. Amennyiben erre nincs szükséged, akkor is igen hasznos dolgokat találsz és okulhatsz belőle.

http://bit.ly/gyilkosok

Itt most egy olyan oldal mutatkozik be, amelyik megmutatja, mit ne tegyünk a közösségi médiában. A következőkben abban segít eligazodni, mit és hogyan cselekedjünk, hogy a közösségi média anyagilag is a hasznunkra válhasson.

http://1ev.hu/pp/affiliate/affiliate.php?id=268&group=1

1ev.hu program

http://1ev.hu/pp/affiliate/affiliate.php?id=268&group=2

1ev.hu program Teszt Oldal

Bárhol dolgozol, bármi a tevékenységed ez a program egy év alatt megváltoztatja az anyagi életed. Megváltozik a pénzről, a sikerről, egyáltalán az életről a véleményed. Mindez úgy, hogy teljesen közérthetően 10 - 12. éves gyermek számára is érthető módon vezet végig a programon.

Kedves Barátom!
Már egy ideje keresem a sikeres élet titkát, és végre rátaláltam egy kifejezetten gyakorlati formájára a Hit->Vonzás->Siker folyamatra, amit neked is feltétlenül meg kell ismerned!
Nem kell mást tenned, mint hogy kattints ide, vagy másold be a keresőbe.

http://www.hvs.hu/232

és regisztrálj be, hogy elérd az adatokat!
Ezen oldal segítségével a sikeressé válásod tanulhatod meg. Döbbenetes dolgokat tudhatsz meg a pénzről, a gazdasági folyamatokról. Partnerként tovább ajánlva jelentős jövedelemre tehetsz szert.

Az elérhetőségeimen segítségedre vagyok, igényed szerint. A tudás hatalom. Ezt itt megszerezheted.

Cégmarketing.
"Megmutatjuk, hogyan érhető el, hogy internetes oldalát sokan látogassák és e látogatók úgy döntsenek, Önnel kötnek üzletet, Ön termékét, szolgáltatását vásárolják meg.
Garantáljuk, hogy ha tanácsaink töredékét olvassa is csak el, akkor is jól látható eredményekben lesz része, és online bevételei is jelentősen emelkednek majd.
Tanácsainkat a magyarországi online piacot legjobban ismerő Marketing szakemberek segítségével állítottuk össze, hogy a legjobban működő módszerekkel ismertessük meg.
Iratkozzon fel ingyenes, öt napos e-mail kurzusunkra, és tanulja meg egyszerűen, gyorsan, és legfőképpen teljesen ingyenesen mindent, ami a sikeres online üzlet felépítéséhez szükséges!
A jelentkezéshez mindössze keresztnevét és e-mail címét kell megadni.

http://www.cegmarketing.hu/&par=2021

Marketing tanácsok és holnapkészítés. www.CegMarketing.hu - Tanácsok, tippek, módszerek az eredményesen működő internetes honlap elkészítéséhez!
http://www.cegmarketing.hu/&par=2021

Azon kívül, amit ez az oldalszolgáltatást ajánl, a partner program keretében tehetsz szert jelentős jövedelemre.

Kérdésed van? Döntés előtt állsz? Tedd fel! Válaszolok, segítek.

MLM másként. Hogyan? Itt választ kapsz.
http://mlmsikertitkok.hu/?a_aid=bfcbf41d
Tovább ajánlva passzív jövedelemre tehetsz szert.
http://www.karriertipp.hu/affiliate/scripts/signup.php?pid=bfcbf41d

Ez a XXI, azaz századunk válságos időszakának az igazi pénzkeresési formája, partner programmal párosítva. Ami szintén nem elhanyagolható. Mivel itt külön – külön, és együtt is igen csinos jövedelemre van mód szert tenni.

Kérdéseidre kimerítő választ adok. Fejlődésed, gondolkodásod átalakítását maximálisan segítem.

Tekintsd meg e – blogokat. Oszd meg a véleményed. Szólj hozzá. Legyél a partnerem, munkatársam, ha úgy ítéled, tudsz velem együttműködni. Óvd egészséged, családod egészségét, a környezetet, amíg nem késő.

http://otthoniinternetesmunkalehetosegek.blogspot.com/
http://keresedabajtvagykerld.blogspot.com/
http://meregtelenitesfogyas.blog.hu
http://pedikurmanikurmukorom.blogspot.com/
http://okoegeszsegreferencia.blogspot.com/

Skype: foldi.tiborne1
Telefon: +36-20-539-8733
Telefon: +36-25-273-187
Email: bionet58@gmail.com
MSN: mazsola81@citromail.hu
Facebook:
http://www.facebook.com/?ref=home#!/profile.php?ref=profile&id=100000513883794
YouTube: http://www.youtube.com/user/bionet58?feature=mhum

2010. november 10., szerda

Tanulni a mai világban szükséges!

Egy újabb értékes anyaggal bővült a blog. Tanulni mindig hasznos. Tegyél szert te is minél több tudásra, és az életed átalakul.

Ezeknek a programoknak már a részbeni elvégzésével is jelentősen változik az életed.
Ha végigviszed az életeden a teljes programsort, és az elemzést is megfogadod sikerre vagy ítélve. Igazán vágysz a sikerre? Fel vagy készülve a fogadására?
Akkor a Habozást tedd félre és alkalmazd a régi mondást.
A jó pap is holtig tanul. Képezd magad Te is és légy sikeres.
Sok sikert a Döntésedhez!!!

SILIHOST

Internet marketingoktatás ingyen, amelyen már több mint 5500.-an veszünk részt. Nagy hatékonyságú szuper.
SILIHOST - Tárhely-szolgáltatás, domain regisztráció és Internet-marketing
támogatás a NASÁ-nál is üzemelő, sebességrekorder ALTIX szuperszámítógépen.
SILIHOST
tárhely-szolgáltatással, domén-regisztrációval és az Internet-
marketing célok megvalósításához szükséges háttér-támogatás
biztosításával foglalkozik. Autoresponder.

A Mira Consulting Kft. domain név regisztrátora és tárhely szolgáltatója a Silihost Kft. A SILIHOST a világszínvonalú szolgáltatásai mellett díjmentes internet marketing távoktatással is az Ön rendelkezésére áll!

Villámgyors
tárhely-szolgáltatás a Silihosttól

http://silihost.hu/autoresponder.html?csucsmaria58

Ha nem sikerül a linkeket megnyitni, másold be a keresőbe.

SIKERCENTRUM

http://www.sikercentrum.com/

Ez egy olyan oldal, amely ha kell, segít abban, hogy akár az eltemetett múlt feltárásával, megnyugvást találva élj a ma örömeinek, és építsd a jövő sikereit, boldogságát. Amennyiben erre nincs szükséged, akkor is igen hasznos dolgokat találsz és okulhatsz belőle.

Egy másként gondolkodó Úttörő MLM.-ező. Kajárik Béla!

Az Online MLM. Magyarországi atyja. A XXI. századi pénzkereseti lehetősége XXI . századi módszerek szerint. Evvel a módszerrel elfelejtheted a görcsölést.
Tanulj, dolgozz Te is és légy végre sikeres.

MLM másként. Hogyan? Itt választ kapsz.
http://mlmsikertitkok.hu/?a_aid=bfcbf41d
Tovább ajánlva passzív jövedelemre tehetsz szert.
http://www.karriertipp.hu/affiliate/scripts/signup.php?pid=bfcbf41d

Ez a XXI, azaz századunk válságos időszakának az igazi pénzkeresési formája, partner programmal párosítva. Ami szintén nem elhanyagolható. Mivel itt külön – külön, és együtt is igen csinos jövedelemre van mód szert tenni.

EGY ÉV LEVELEZŐ PROGRAM

1ev.hu program

http://1ev.hu/pp/affiliate/affiliate.php?id=268&group=2

1ev.hu program Teszt Oldal

Bárhol dolgozol, bármi a tevékenységed ez a program egy év alatt megváltoztatja az anyagi életed. Megváltozik a pénzről, a sikerről, egyáltalán az életről a véleményed. Mindez úgy, hogy teljesen közérthetően 10 - 12. éves gyermek számára is érthető módon vezet végig a programon.

Hit - Vonzás - Siker

Kedves Barátom!
Már egy ideje keresem a sikeres élet titkát, és végre rátaláltam egy kifejezetten gyakorlati formájára a Hit->Vonzás->Siker folyamatra, amit neked is feltétlenül meg kell ismerned!
Nem kell mást tenned, mint hogy kattints ide, vagy másold be a keresőbe.

http://www.hvs.hu/232

és regisztrálj be, hogy elérd az adatokat!
Ezen oldal segítségével a sikeressé válásod tanulhatod meg. Döbbenetes dolgokat tudhatsz meg a pénzről, a gazdasági folyamatokról. Partnerként tovább ajánlva jelentős jövedelemre tehetsz szert.

Az elérhetőségeimen segítségedre vagyok, igényed szerint. A tudás hatalom. Ezt itt megszerezheted.

Cégmarketing.

"Megmutatjuk, hogyan érhető el, hogy internetes oldalát sokan látogassák és e látogatók úgy döntsenek, Önnel kötnek üzletet, Ön termékét, szolgáltatását vásárolják meg.
Garantáljuk, hogy ha tanácsaink töredékét olvassa is csak el, akkor is jól látható eredményekben lesz része, és online bevételei is jelentősen emelkednek majd.
Tanácsainkat a magyarországi online piacot legjobban ismerő Marketing szakemberek segítségével állítottuk össze, hogy a legjobban működő módszerekkel ismertessük meg.
Iratkozzon fel ingyenes, öt napos e-mail kurzusunkra, és tanulja meg egyszerűen, gyorsan, és legfőképpen teljesen ingyenesen mindent, ami a sikeres online üzlet felépítéséhez szükséges!
A jelentkezéshez mindössze keresztnevét és e-mail címét kell megadni.

http://www.cegmarketing.hu/&par=2021

Marketing tanácsok és holnapkészítés. www.CegMarketing.hu - Tanácsok, tippek, módszerek az eredményesen működő internetes honlap elkészítéséhez!
http://www.cegmarketing.hu/&par=2021

Azon kívül, amit ez az oldalszolgáltatást ajánl, a partner program keretében tehetsz szert jelentős jövedelemre.

SZÁMMISZTIKA! Schilling Péter!

http://www.mireszulettel.hu/

A számok megmondják mire születtél. Miben vagy erős, mit kell fejlesztened, Mitől óvakodj.

VÁLLALKOZZ HATÉKONYAN KLUB.

Rengeteg ingyenes tanulmánnyal a tarsolyukba.
Többek között: Hatékony Vállalkozás 23 alaptörvénye

www.vhklub.hu

Kérdésed van? Döntés előtt állsz? Tedd fel! Válaszolok, segítek.

Mindezeket lejegyezte, figyelmedbe ajánlja:
Földiné Csúcs Mária BIYOVIS és SITE - MLM tanácsadó

Elérhetőségeim:

Skype: foldi.tiborne1
Telefon: +36-20-539-8733
Email: bionet58@gmail.com
MSN: mazsola81@citromail.hu
Facebook:
http://www.facebook.com/?ref=home#!/profile.php?ref=profile&id=100000513883794
YouTube: http://www.youtube.com/user/bionet58?feature=mhum

További Blogok: